KI VAGYOK?

Édesanyám nevelt - minden komolyabb anyagi hátteremet neki köszönhetem: főleg hogy szó szerint a semmiből és egyedül teremtette meg, amit azóta sem értek... Az anyai nagymamám hathatósan segítette a gardírozásomat, később vele együtt költöztem külön és éltem egy fedél alatt a leghosszabb ideig: a legtöbb törődést neki köszönhetem. Az apai nagymamám mutatta ki felém - talán apám helyett is - a felmenőim közül a leginkább az érzelmeit: a legtöbb pozitivitást neki köszönhetem.

Az óvónőim és a tanítónőim (a bölcsis dadusokra sajnos nem emlékszem) voltak az első, családon kívüli nők az életemben: az első, szeretettel teli tisztelet érzését nekik köszönhetem. Három osztálytársnő és egy üdülői ismeretség jelentette számomra a kamaszkori szerelmeket: az első, minden saját gondolatot átszövően rajongó imádatok izgalmát és a kölcsönösség elérhetetlenségének kegyetlen frusztrációját, közülük pedig a gimnáziumi az alapja maradt minden nőiségnek, amellyel valaha találkoztam az életben - mindezeket tehát nekik köszönhetem.

Első kolléganőim - korra való tekintet nélkül - valósággal körbeimádtak: hogy nők által már-már férfiként is szerethetőnek érezhettem magamat, nekik köszönhetem. Közülük került ki az első barátnőm is, akinek az összetartozáséi és a szakításéi mellett a testi együttlét első felejthetetlen élményeit is köszönhetem. Csak röviddel előzte meg mindezeket az - egy nyaralóismeretségnek köszönhető - első csók és intim érintés: köszönhetem ezt az egyik akkori újdonsült nyaralótársamnak... Az első komoly - majd' félévtizedes - kapcsolatomat és az azzal járó felfedezéseket, a hűség, a kitartás és a nővé avatásnak az első történelmi élményét egy kolléganőm lányának köszönhetem. Aztán jött a többi barátnő sorban - akiknek a legkülönbözőbb érzelmi helyzetek átélése következtében a házasságra való megérést köszönhetem.

Aztán a feleségem, akinek a vőlegénység, majd a boldog, később boldogtalan, végül megbukott házasság összes alapvető családi élménye mellett a két csodálatos fiamat köszönhetem. Aztán a viharos szerelmem, akinek a félresiklott férfiúi önérzetem tényleges helyreállítását köszönhetem, amely nélkül talán ki sem bírtam volna életem legszörnyűbb válságát.

Akinek pedig a jelenemért a legközvetlenebbül hálás lehetek - aki még a halál torkából is visszavezetett a legcsodálatosabb életbe: itt az élettársam, akinek a legtökéletesebb összetartozást, legharmonikusabb együttélést és legmegnyugtatóbb jövőképemet köszönhetem.

És akkor még nem beszéltem azon százakról, akik az évtizedeim során bármilyen formában megérintettek a nőiségükkel: akár csak az aktuális megjelenésük vagy egyetlen ízléses (vagy a megfelelő pillanatban akár ízléstelen) fotó, kedves vagy kacér tekintet, energiaszikra, biztatás, bók, évődés, séta, beszélgetés, csók, érintés, masszázs, ölelés vagy spontán együttlét erejéig - mindegyiküknek a legszívesebben egyesével is megköszönném.

Hogy FÉRFI lehetek. És mindezt - a NŐISÉG csodái révén - élvezhetem.