ÖNSZERETET ÉS NŐISÉG
A nő önmagát nézi le, ha minden problémájának megoldását a férfitól várja - az önbecsülés pedig nem az egóból, hanem az önismeretből fakad!
De amikor a női körök többségében ezt sikerül túltolni, s azzal mint elérendő cél - vagyis az ideális férfi - és szeretetteljes kapcsolódás helyett egyenesen egy férfi nélküli életre hangolódni, akkor egy bizonyos ponton túl már kontraproduktívnak érzem, csakúgy mint a mindenféle csoportos foglalkozásban való elvegyülést (főleg a spirituális ego jegyében...) vagy a végeláthatatlan anyaggyűjtés ("egyszer majd elolvasom"...) okozta elkényelmesedést.
Én ezért változatlanul a test-lélek-szellem holisztikus egységében és egyénileg építem a női önbecsülést azokban, akik ténylegesen készen állnak egy ilyen együttműködésre.
És mikor kezdjünk el valamit végre másképp felfogni, kezelni és csinálni (!), ha nem akkor, amikor minden külső körülmény a világban évek óta azt üvölti a fülünkbe, hogy ezek az utolsó lehetőségek visszafordulni a szakadék előtt: hogy csakis a rendezett belső világod menthet meg a külső körülmények viharaitól?!...
Az újévi lendület helyett viszont az ünnepek elcsendesedése a kinti szürkeséggel együtt sokakban apátiát, reménytelenséget, depressziót okoz, amelyet - betegségek, lemondások, eltűnések kapcsán - sajnos magam is érzek Rajtatok, akik pedig már régóta kacérkodtok a változtatás gondolatával, de valami mindig "közbejön"...
Nem biztos, hogy minden helyzetben én leszek a megoldás, de kiterjedt segítői kapcsolataim révén akkor is szívesen útbaigazítlak: elmondom a meglátásaimat a helyzetedről és hogy merre - adott esetben kihez - indulnék a Helyedben.
Újévi ingyenes konzultációim az Akciók rovatban.
Keressetek a Nőiségmentor messengeren, hogy mielőbb egyeztethessünk.
Addig is jöjjenek itt Lukács Tünde családállító gondolatai a tipikusan jellemző alapproblémáról: a szembenézés és felelősségvállalás hiányáról - amelyek nélkül egyszerűen lehetetlen előrelépni.
"Tegnap bekapcsolódtam egy poszt alatti kommentáradatba, amely egy írás alatt kezdődött, aminek a témája az volt, hogy a férfiak nem tudnak mit kezdeni az erős nőkkel. Kommentben leírtam, hogy a nők összetévesztik az erősséget az erőszakossággal, és a határozottságot a férfienergiával. Hát... amit a kommentem után a "hölgyek" írtak, az kritikán aluli volt. Nem véletlenül írtam idézőjelben a hölgyet. Miközben a kommenteket olvastam, az járt a fejemben, hogy ha most férfi lennék, lehet, hogy inkább a szerzetesi létet választanám. Az egyik hozzászólásomra, amiben azt írtam, hogy nem a nőnek kellene hordania a nadrágot, egy hölgy megkérdezte, hogy miért nem? Mit lehet erre válaszolni? Hogy azért, mert hozzánk nőkhöz nem a nadrág, hanem a finom, puha, lágyan suhogó szoknya illik? De válaszolni is felesleges, mert nem érti. Nem érti azt sem, hogy ha nem ő hordja a nadrágot, hanem a férfi, attól ő még nem lesz alárendelt. Alapvető dolgokkal nem vagyunk tisztában sajnos. Amit még érzékeltem - néhány kivétellel - hogy a kommentekből hiányzott a lélek, viszont tombolt az ego. Bár néha a hajam állt égnek a hozzászólások olvasása után, mégis jó tapasztalat volt. Arról, hogy hogyan állnak ma egymáshoz az emberek, mi van a nőkben, és a férfiakban. A poszt alatt megnyilvánuló férfiak 1-2 kivételével teljesen normális hangnemben szóltak hozzá, elmesélve a saját meglátásaikat. Persze volt néhány, aki szintén szidalmazni kezdett, de a nőkhöz képest ez elenyésző volt. Amit a nők műveltek, ahhoz nincs mit hozzátenni. Mindenért a férfi a felelős, hogy őt miért hagyták el, miért használták ki, vagy csapták be, ahhoz neki semmi köze. Inkább marad egyedül, mert akkor ez többet nem fordul elő. Hihetetlen volt az a düh, harag, és férfigyűlölet ami áradt a kommentekből. Kedves Hölgyek! Amíg nem vállaltok felelősséget a saját életetekért, és nem veszitek észre, hogy nem a másikra kellene mutogatni, hanem magatokban rendet tenni, addig sajnos ismét el fognak hagyni, meg fognak csalni, be fognak csapni, meg fognak alázni. Hiába néz ki másnak a következő kapcsolat. Amíg ez a düh és utálat van benned - akár tudatosan vagy tudat alatt - addig ismétlődni fog minden. Ha rájössz végre, hogy le kellene tenni a családi mintákat, az áldozatszerepet, a férfiutálatot, ami már anyában, a női ősökben is ott volt, akkor változhat a dolog. Mindenkivel csak azt lehet megtenni, amire tudatalatt engedélyt ad. Ha bántanak, akkor engedélyt adtál erre a másiknak. Persze ismétlem - nem tudatosan, hanem tudat alatt. Egy olyan nővel, aki tudja az értékét, akinek van önbizalma, aki nem manipulálni akar, hanem szereti a férfit, azzal egy férfi sem fog tiszteletlenül bánni. Mert pontosan érzi, hogy nem teheti meg. A bántásokat azért kapod, hogy fájjon. Mert még nem fáj eléggé. Nem az, ami most történik, hanem az a régi trauma, történés, ami még gyógyulatlan a lelkedben. Amikor gyerekként elhagytak, becsaptak, megszégyenítettek, stb. Vagy még mindig anya, nagymama, vagy valamelyik ősöd sorsát éled, akit hasonlóan bántottak, elhagytak, megaláztak. A másik, aki "bánt", ezt a fájdalmadat mutatja neked. Ha ez megoldódik, ha ezek a sérülések meggyógyulnak a lelkedben, akkor tud jönni az a társ, akire vágysz, aki szeret, aki a tenyerén hordoz, aki tisztel, és aki marad. De addig marad a régi minta. Tőled függ, mikor kezded el a változást. Belül....magadban."